Weiss Manfréd Acél- és Fémművek
A Csepel Művek és a Csepeli Erőmű Budafokról nézve
Típus	gyár
Jogelőd	Weiss Manfréd Lőszergyár
Alapítva	1892
Megszűnt	1983
Jogutód	több kisebb vállalat
Székhely	Budapest
Irányítószám	1211
Cím	Színesfém u.
Iparág	vasipar
Termékek	tölténytárak, lőszerek, szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek, kerékpárok, autók, repülőgépek, tűk, csövek, bergmanncsövek, kályhák, tűzhelyek, repülőgépmotorok, kerékpárok, varrógépek, traktorok
Alkalmazottak száma	28.000 fő (1918) 15.000 fő (1930-as évek közepe)

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme volt Csepelen, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme. Alapító tulajdonosa a pesti születésű, zsidó származású Weiss Manfréd gyáros volt.

 Története

Elődjét, a Weiss-konzervgyárat eredetileg a VI. kerületi Lövölde téren hozta létre Weiss Manfréd és bátyja, Bertold, 1882-ben, Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven. Pár hónap múlva áttelepültek a Soroksári útra (Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár). A gyár 1886-tól tölténytárakat, majd lőszereket is előállított. 1892-ben a Weiss Manfréd Lőszergyár az akkor még alig beépített Csepelre költözött, miután az üzemben robbanás történt. Négy évvel később Weiss Bertold kilépett. Az 1890-es évek végére Weiss Manfréd kohóval, öntödével, hengerdével, még később acélművel egészítette ki az üzemet.

A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt. A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt.[2] Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta, és a lengyel–szovjet háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett.

A háború után a gyár átállt a szerszámgépek, varrógépek, tűzhelyek és kerékpárok építésére. Később autó- és repülőgépgyártásba is belefogtak. Az 1920-as évek elején a Weiss-művek a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve meghonosította Csepelen a csőgyártást. Miután Weiss Manfréd 1922-ben meghalt, a gyár vezetését fiai és egyik veje folytatták. 1929-ig a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték. Az évtized vége felé indult meg a repülőgépmotor-, kerékpár (Csepel kerékpár), varrógép- és traktorgyártás is. Kétütemű autómotorokat is kikísérleteztek, de a gyártás nem valósult meg. Az új gyártási ágak beindításához több külföldi licencet szereztek be, a repülőgépgyártáshoz a Gnome-Rhône, a Heinkel, a Fokker és a Caproni, a kerékpárgyártáshoz a Puch, a varrógépekhez a Pfaff licenceit.

Az értékesítésre kiterjedt hálózatot hoztak létre. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló- és Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezek több fővárosban állandó képviseleteket nyitottak és Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózatot működtettek. A Weiss-műveknek még bérelt tengerjáró szállítóhajója is volt.

Az 1930-as évek közepén a gyár már 15 ezer embert foglalkoztatott.

A második világháború idején a WM harckocsikat és terepjárókat is előállított, valamint Me 210 típusú repülőgépekhez is gyártottak DB–605 típusú repülőgépmotorokat. A bombázások idején az üzem nagy károkat szenvedett.

 Története a Weiss-család után

(A Színesfém utca Teller Ede utcai torkolatánál)

1944-ben, a német megszálláskor a tulajdonosokat a németek letartóztatták és a gyár vezetését 25 évre az SS vette át.

Magyarország 1944. márciusi német megszállását követően a Weiss Manfréd üzemeket számos bombatámadás érte. A Dunai Repülőgépgyár telepe üzemképtelenné vált négy bombatámadás következtében. A csepeli gyárat ért hét támadás következtében a fémüzemek nagy része súlyosan károsodott, a rézelektrolízis-üzem leégett, míg a repülőgép-, traktor- és zománcgyár szintén megsemmisült.

A második világháború alatt szenvedett károk kijavítása, a termelés folytatása nagy erőfeszítéseket igényelt. A gyárnak nemcsak a hazai szükségleteket kellett kielégítenie, hanem háborús jóvátételre is gépeket kellett termelnie, a megszálló szovjet hadsereget is el kellett látnia járműalkatrészekkel. 1947-ben a gyár termelésének 90 százaléka háborús jóvátétel volt. Az üzemet 1946-ban állami felügyelet alá helyezték, ekkor a Weiss-Chorin-család tulajdonjoga még nem szűnt meg, de 1948-ban ténylegesen államosították, a neve WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett.

A Rákosi-korszakban az üzem neve már nem utalt Weiss Manfrédra.

1948-1950 között a gyár vezérigazgatójának a mérnök Bíró Ferencet (1904-2006), Rákosi Mátyás öccsét nevezték ki. 1950 és 1956 között a neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt, majd 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek. Az erőltetett iparosítás éveiben a gyárban a szerszámgépek termelése egyre növekedett, amikor azonban 1954-ben változott az iparpolitika, a termelés visszaesett. A következő évtizedekben újra növekedett és diverzifikálódott a KGST-együttműködés és a jelentős nyugati export következtében. Az 1970-es évektől a termelés csaknem fele nyugati export volt. 

Forrás: wikipédia