1933: Szőnyi István magániskolájának növendéke; 1934-1940: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1950: Munkácsy-díj; 1960: a VII. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettje; 1941-1942, 1961, 1983: római ösztöndíj; 1964: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj: 1971: érdemes művész; 1974: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1977: Káplár Miklós-díj és emlékplakett; 1978: kiváló művész; 1984: Szocialista Magyarországért érdemrend; 1985: Kossuth-díj. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe, a Vásárhely Népe c. lap munkatársa, 1948-ban Budapestre költözött, a Kossuth Akadémia képzőművész körének vezetője volt. 1949-1959 között Szőnyi István tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-1952 között megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. 1953-ban vásárhelyi házában és műtermében megnyílt a Képzőművészeti Alap 8. sz. művésztelepe. 1962-ben kiállított a XXXI. Velencei Biennálén. 1963-tól Budapesten dolgozott. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban, valamint Japánban, Mongóliában és Algériában. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezte és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, valamint a Hortobágyi Alkotótábor elnöke volt. Képi világát és etikai alapállását tekintve a magyar piktúra fejlődésében különös szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a Tornyai és Koszta kezdeményezte népi realista irányzatot a társadalmi-gazdasági fejlődés aktuális fejleményeihez igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő habitusa jó fogódzóra lelt a temperafestés újrafelfedezésében, amelynek könnyed, levegős színharmóniái nála – az elődöktől eltérően – határozott rajzossággal és a tónusok árnyaltságával ötvöződtek. Első korszakában, a 40-es években még szorosan tapad a tradíciókhoz, amit az indulása mögé hátteret rajzoló valóság, ifjúságának szociális- és természetélményei magyaráznak. Korai művei (Disznóvásár, 1939; Kapu előtt, 1941; Tyúketetés, 1943) voltaképpen képi eszközökkel megoldott szociofotók, melyeket a közlés expresszív ereje, a visszafogott indulat és az ábrázoltakkal való együttérzés szemérmes lírája tesz hitelessé. A II. világháborút követő idők dinamikus atmoszférája jelentős változásokkal járt festészetében, ami tárgyköre kibővülése mellett kompozíciós módszereinek leegyszerűsödésében érhető tetten. Olykor a fogalmi érzékelésig eljutó jellemzése régi témáit is új tartalmakkal telíti: a paraszti életforma józan realitásai már nem a társadalmi mozdulatlanság, hanem a céltudatosan és hasznosan élt emberi élet, az erkölcsi értékek szimbólumaiként jelennek meg képein (Halászok, 1945, Földosztás, 1946). Különösen kifejezőek ebből a szempontból alakos ábrázolásai, melyeken az ikonszerű tömörséggel megfogalmazott figurák a földdel összenőtt ember sorsának természetes ethoszát alakítják képi emócióvá (Parasztasszony, Csikós, 1961). Más műveiben a mezei munka civilizálódását nyomozva a táj új típusú, „társadalmasított” ábrázolását, s vele a 60-as évek kollektivizálódott Alföld-képét teremti meg (Cséplés, 1958; Aratás, 1960). Az alföld problémakörhöz kapcsolódnak a 60-as években megszaporodó tájábrázolásai is, amelyek fő témája a mély horizontú, legtöbbször ember nélküli alföldi táj mindent magába olvasztó végtelensége (Fehér tanyák, Tél, 1963). A táji inspiráció forrása a 70-es évek közepétől már nem a távlati élmény, hanem a táj anyagi és szellemi mivoltát meghatározó természeti közeg, amelynek megjelenítésében – merészen átlépve a konvenciókon – a nonfiguratív festészet eszköztárát is felhasználja. Pályája utolsó harmadában festett Hortobágy-ábrázolásai immár a természet mélyebb struktúráit megismerő és átélő ember újszerű látomásai. Bár technikai felkészültsége és kompozíciós készsége szinte predesztinálták murális feladatok megoldására, alig néhány műve került megvalósításra. Több pannó- és freskóterve, így a Mohácsi csata és a Hajdúság története vázlatstádiumban maradt, vagy csak részben került kivitelezésre. Elméleti kérdések is foglalkoztatták, több cikket, tanulmányt írt a rajztanítás, a művészképzés, a műkereskedelem és a művészetpolitika kérdéseiről.

Irodalom
D. FEHÉR ZS.: ~, Művészet, 1962/4.
DÖMÖTÖR J.: ~, Tiszatáj, 1966/4.
SZÍJ R.: ~, (tanulmány, Várpalota, 1967)
D. FEHÉR ZS.: ~, (kismonogr., Budapest, 1968)
D. FEHÉR ZS.: ~ kiállítása, in: Képzőművészeti Almanach 3, Budapest, 1972
OELMACHER A.: ~ kiállítása a Csók Galériában, in: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975
LÓSKA L.: "Mindig freskót szerettem volna festeni..." Beszélgetés ~nal, Művészet, 1984/3.
TANDI L.: Műteremlátogatás ~nál, Tiszatáj, 1986/2.
Vásárhelyi festők (szerk.: KRISTÓ N. I., Budapest, 1988)
~ jubileumán (illusztrált tanulmány, bev.: POGÁNY Ö. G., Debrecen, 1990)
D. FEHÉR ZS.: Mozgások és események nélkül, Művészet, 1990/3.
TASNÁDI A.: Az Alföld vonzásában, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1996.

Egyéni kiállítások

Egyéni kiállítások
1941-től több tucat kisebb-nagyobb kiállítása volt, bemutatkozott számos hazai és több külföldi városban. A fontosabbak:
1947 • Régi Műcsarnok, Budapest [Szabó Istvánnal]
1960 • Műcsarnok, Budapest [Kamotsay Istvánnal]
1961 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely [Kamotsay Istvánnal]
1965, 1968 • Milánó
1966 • Berlin
1970 • Csók Galéria, Budapest
1972 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged
1974 • Vaszary Terem, Kaposvár
1975 • Rudnay Terem, Eger
1976 • Józsefvárosi Galéria, Budapest
1977 • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.) • Perugia
1978 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Tokió • Kokur
1979 • Csontváry Terem, Pécs
1982 • Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk
1985 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely (gyűjt., kat.) • Műcsarnok, Budapest • Tokió • Kyoto • Nara
1986 • Hatvani Galéria, Hatvan
1987 • Csók Galéria, Budapest • Művészetek Háza, Szekszárd • Hollósy Galéria, Budapest
1988 • Csók Galéria, Budapest
1989 • Vármúzeum, Simontornya • Városi Kiállítóterem, Zalaegerszeg.

Válogatott csoportos kiállítások

Válogatott csoportos kiállítások
1941-től minden jelentősebb országos rendezvény és a magyar művészek külföldi bemutatóinak résztvevője. Rendszeresen szerepelt a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon stb. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein (1964 • Vásárhelyi Tárlatok, 1954-1963 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1974 • Vásárhelyi Tárlatok
1964-1973 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma 1954-1978, Műcsarnok).

Művek közgyűjteményekben

Művek közgyűjteményekben
minden jelentősebb hazai, és több olasz és japán közgyűjteményben.