További információért, kérjük, hívja a +(3630)1999-441 telefonszámot.
Olmék óriásarc. A sisakja oldalról jól látszik.
Az olmék óriásarcoknak hívott, valóban hatalmas monolit kőfejek legkisebbike 1,6 méter magas és 6 tonna súlyú, míg az eddig megtaláltak közül a legrobosztusabb 3,4 méter magas és 40 tonnát nyom. Mindegyik fej sisakot visel és sokan negroid vonásokat látnak benne, afrikai ősöket sejtenek.
Olmék óriás fejszobor, melynek anyagát a 80 km-rel távolabbi Tuxtla vulkanikus hegységében bányásztak.
De a valóság az, hogy ezen a területen is felfedezhető egyes indián törzsekben ezek az arcvonások. Napjainkban úgy gondolják, hogy uralkodókat ábrázolnak ezek a szobrok. A trónra lépésük, vagy haláluk apropóján készíthették a szobrokat, de az biztos, hogy nem egy időben készültek. Más-más időben és helyen leltek ezekre az fejekre. De hogy pontosan kik voltak és mikor uralkodtak, ezt nem tudjuk, mivel csak pár olyan leletet találtak, ahol az írás megjelent.
Forrás: https://www.travel.palfalvireka.com/olmek/
Az olmékok népének közép-amerikai indián kultúrája a mai Mexikó Veracruz és Tabasco államainak területén körülbelül i. e. 1500 és i. e. 400 között, mezoamerika kronológiája szerint a preklasszikus korban virágzott. Kultúrájuk példaként szolgált az utánuk jövő maják számára is.
Az olmek-xicalanca nép a klasszikus kor utáni időktől élt a Mexikói-öböl partján. A név első tagja a nahuatl uhlmécatl szóból ered, aminek a jelentése "a gumi népe". Ebből a szóból ered az olmék népnév, bár ennek a népcsoportnak nincs köze az olmek-xicalanca néphez, viszont tévesen velük azonosították az olmékokat a korai tudományos elemzések.Arról nincs feljegyzés, hogy mi volt az olmékok önelnevezése, viszont a későbbi mezoamerikai indián kultúrákban vélhetően tamoanchan-nak nevezhették az olmékokat szomszédjaik.
Az i. e. 4. évezred táján, a földművelés kialakulását követően jöttek létre Mezoamerikában az első állandó települések. A fő élelemforrás a kukorica volt, de termesztettek babot, maniókát, tököt és édesburgonyát is, az őslakók pedig háziasították a kutyát, a pulykát, a méhet és valószínűleg a tapírt is. Bár az élelem nagy részét a mezőgazdaság biztosította, továbbra is vadásztak a trópusi erdőkben, és halásztak a folyókban. Sokféle állat: jaguár, majom, krokodil, vaddisznó és szarvas élt erre. Ez a terület Közép-Amerika legcsapadékosabb, legtermékenyebb tájéka. Ez a vidék már a gabona háziasítása előtt is olyan gazdag volt, hogy már az olmékok előtt falvakba települt a népesség. A felföldről beérkező kukorica miatt a terület a bőség földjévé vált, és ez elősegítette a politikai és vallási központok kialakulását. Az i. e. 2. évezredben már nagyszámú népesség élt a Tonalá, Coatzacoalcos és a Papaloapan folyók mentén és a Campechei-öbölben.
Ebben a közegben indultak el azok a változások, amiknek a következtében néhány falu központjában, aminek a házai addig könnyen lebomló anyagokból álltak, vulkanikus kőzetből emelt piramis alakú emelvények, platformok jelentek meg. Ezek templomalapozásként szolgáltak, és ezek tekinthetőek Mezoamerika legkorábbi építészeti alkotásainak. Ezeket a lépcsőzetes piramisokból álló, falusias települések által körülvett vallási épületegyütteseket szertartásközpontoknak nevezzük, mivel ezeket városnak még nem lehetett nevezni. A legfontosabb olmék szertartásközpontok San Lorenzo Tenochtitlán, La Venta, Tres Zapotes és Laguna de Los Cerros voltak.
Forrás: wikipédia