Regisegkereskedes.hu+(3630)1999-441

Festő. Rajkai György beszélte rá, hogy jelentkezzék felvételre a Képzőművészeti Főiskolára. 1948-49-ben a Dési Huber-szakkörben rajzolt, festett Gráber Margit vezetésével. 1950-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. 1953-54-ben a főiskola megvált tőle, lekerült Tatabányára, ahol a művésznövendékek számára művésztelepet létesítettek. Számos műve kapcsolódik a tatabányai periódushoz, amelynek élményéből még évek múlva is bőven merít. 1955-ben visszakerült a főiskolára, ahol 1958-ban fejezete be tanulmányait. Ezt követően két évig - a Fiatal Művészek Stúdiójának tagjaként - a stúdió műtermében dolgozott. 1960-63 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Kiállító művészként első ízben 1958-ban a VII. Magyar Képzőművészeti Tárlaton szerepelt jelentősebb anyaggal. Ettől kezdve minden nemzeti tárlaton, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának bemutatóin, jelentősebb hazai és külföldön rendezett magyar seregszemléken részt vett alkotásaival (Ernst Múzeum, Műcsarnok, Tiszti Klub Budapest, Veszprém, Szolnok, Tatabánya, Vác, Győr, Kecskemét, Tallin, Berlin, Varsó, Belgrád, Párizs, Moszkva, stb.). Erőteljes formákkal komponált figurális kompozíciókat, portrékat, városképeket, csendéleteket alkotott olajban, pasztellben, szénnel és temperával. A Nyolcak, Nemes Lampért József és a korai Uitz Béla alkotások formai örökségének legrangosabb mai folytatója. A külföldiek közül Siqueiros és D. Rivera gyakoroltak rá nagy hatást, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. Szabó végtelen humanizmusa, őszinte hite az alkotásban, a tiszta emberi kapcsolatokban és a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, óriási lendület jellemzi alakjait, akár táblaképről, szénrajzról, akár monumentális munkáról van szó. Díjak: a Stúdió pályázatának I. díja; Munkácsy-díj; a Szolnoki Festészeti Triennále II. díja; Érdemes Művész. Sok murális alkotást is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). Alkotásai helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában, a Legújabbkori Történeti Múzeumban és több vidéki képtárban. (Egri Mária: Szabó Zoltán, MÉ, H.J.: Műv. 1970/8, Műv. 1976/5, A.J.: Műv. 1985/2)

Festő. Művészeti tanulmányait a Dési Huber István szakkörben kezdte, ahol Gráber Margit korrigálta. 1950-ben jelentkezett Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolára. Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre voltak a mesterei. Siqueiros és Diego Rivera is nagy hatást gyakoroltak rá, akik leginkább lehetnek expresszív stílusának mintaképei. 1958 óta szerepel hazai és külhoni tárlatokon (Műcsarnok, Ernst Múzeum, stb.). 1960-63 k. Derkovits-ösztöndíjas volt. 1969-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1977-ben érdemes művész címet kapott. Végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben, az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. Monumentális, hatalmas lendület jellemzi figuráit, akár táblaképről, szénrajzról akár monumentális műről van szó. Sok murális munkát is készített (Sátoraljaújhely, Csongrád, Baja, Bácsalmás, stb.). A NYOLCAK, Nemes Lampért és a korai Uitz munkák formai örökösének legrangosabb mai folytatója. (MÉ, H.J.: Műv.-1970/8, Műv.-1976/5, A.J.: Műv.-1985/2)

Művészeti tanulmányait a Dési Huber szakkörben kezdte, majd 1951-1958-ban Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre növendéke a főiskolán. 1958-tól minden fontosabb hazai és számos külföldi tárlaton részt vett. Kiállított többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban és Franciaországban. Több vidéki bemutató (Dunaújváros, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Győr stb.) mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban önálló kiállítása volt Tallinban. 1978-ban az Ernst Múzeumban. A Kilencek alapító tagja, és valamennyi kiállításuk résztvevője. 1960-1963-ban a Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művészi címet kapott. - Művészetében központi helyet foglal el az ember. Végtelen humanizmus, őszinte hite a munkában, a tiszta emberi kapcsolatokban, a szeretetben az emberi lét himnuszává fokozódik vásznain. A Nyolcak formai örökségének legrangosabb mai folytatója. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.; Acsay Judit: Legszívesebben az eget festeném be. Beszélgetés Szabó Zoltánnal. Művészet, 1985. 2.

Festő. 1951-58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványa volt. 1958-tól állítja ki erőteljes formákkal komponált figurális kompozícióit (Almahámozók, Kesztyűs női portré stb.). 1965-ben sgraffitót készített egy sátoraljaújhelyi lakóházra.

1958-ban kapott diplomát Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre tanítványaként. Azóta minden fontosabb hazai rendezvény résztvevője, gyakorta kiállít külföldön is. Számos vidéki bemutató mellett 1970-ben az Ernst Múzeumban, 1976-ban a Műcsarnokban, 1983-ban a Tihanyi Múzeumban jelentkezett gyűjteményes anyaggal. 1976-ban a Szovjetunióban, 1984-ben az NSZK-ban mutatkozott be. A hatvanas években a Kilencek csoporttagja volt. 1960-1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben érdemes művész címet kapott; 1983-1984-ben elnyerte a SZOT művészeti ösztöndíját. - Művészetében központi helyet foglal el az ember, végtelen humanizmusa, őszinte hite a munkában, az emberi kapcsolatokban a lét himnuszává fokozódik vásznain. Súlyos nyugalma olykor szenvedélyes, politikus töltést kap. Stílusát tömör, konstruktív formaadás, monumentális igény jellemzi.