Apró Antal
Született	1913. február 8. Szeged
Elhunyt	1994. december 9. (81 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Kovách Klára
Gyermekei	három gyermek: Apró Piroska
Foglalkozása	politikus
Tisztsége	az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1945. április 2. – 1945. november 3.) magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1989. március 8.) építésügyi miniszter (1956. október 26. – 1956. október 31.) könnyűipari miniszter (1956. november 4. – 1957. május 9.) az MSZMP KB tagja (1957. június 29. – 1988. május 22.)
Kitüntetései	Munka Vörös Zászló érdemrendje Barátság Rendje Októberi Forradalom érdemrend (1973)
Sírhelye	Farkasréti temető
A Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke
Hivatali idő 1971. május 12. – 1984. december 19.
Előd	Kállai Gyula
Utód	Sarlós István
Politikai pályafutása
Párt	Kommunisták Magyarországi Pártja MKP, MDP, MSZMP

Apró Antal (Szeged, 1913. február 8. – Budapest, 1994. december 9.) magyar politikus.

 Életrajza

Szegeden született, Apró Piroska, mindszenti születésű 19 éves, római katolikus vallású szakácsnő törvénytelen gyermekeként. A házasságon kívül született gyermekekre akkoriban vonatkozó szokás szerint anyja vezetéknevét kapta meg, aki nem tudván ellátni, lelencházba adta.

Az elemi iskola elvégzése után Makón, majd Budapesten szobafestőként (mázolósegéd) dolgozott. 1930-tól tagja volt a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ), 1931-től pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1935-től egyik szervezője volt az építőmunkások sztrájkjának. 1938. május 8-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a pélyi születésű, elvált, római katolikus vallású Kovách Klárát, Kovách István és Varga Mária lányát. 1938-ban beválasztották a MÉMOSZ országos vezetőségébe. Többször letartóztatták és internálták, 1942-ben letartóztatták és Rajk Lászlóval együtt Kistarcsára került, ahonnan több mint egy évi internálást követően megszökött, és Budapesten folytatta az illegális kommunista mozgalom szervezését. 1944 szeptemberében a Békepárt Központi Bizottságának tagja lett, megbízták az ellenálláshoz szükséges fegyverek beszerzésével.

 A második világháború után

1945. január 22-étől a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetősége Szakszervezeti Osztályának a vezetője, februártól a KV Tömegszervezetek és Tömegmunka Osztály irányítója lett, majd az 1945. április 13-án létrehozott KV Szakszervezeti Bizottság élére került. 1946 májusától az MKP Politikai Bizottságának (PB) pót-, majd rendes tagja, októbertől részt vett a Szervezőbizottság munkájában. 1948-ban tagja az MKP-SZDP (Szociáldemokrata Párt) Közös Szervezőbizottságának. 1945-től országgyűlési képviselő.

 Tevékenysége a Rákosi-korszakban

1948 és 1951 között a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkára volt. Rákosi Mátyás és Gerő Ernő bírálta „szindikalizmusa” miatt, a Kádár-perben pedig majdnem vádlottá tették.

„Az imperialisták utasítását követve 1949 decemberétől hozzáláttam pártellenes csoport szervezéséhez...Apró Antal PB-tagra azért gondoltam, mert gyenge jellemű, pártellenes beállítottságú embernek ismertem... láttam, hogy Apró a Rajkot leleplező KV-ülésen sírva fakadt.”

– Kádár János 1951. július 9-i vallomása Pünkösti Á.: Rákosi a csúcson

1949 augusztusától 1952. január elejéig, valamint 1953 júliusa és novembere között az Elnöki Tanács tagja. 1952 elején építőanyag-ipari miniszter, majd a minisztériumok összevonása után 1953 júliusától az építésügyi miniszter első helyettese lett.

1953 júniusában kikerült a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottságából (PB), de novemberben visszaválasztották és ekkor a Minisztertanács elnökhelyettese is lett. A jogtalanul elítélt volt párttagok rehabilitálásával kapcsolatos határozat végrehajtását irányító bizottság, majd 1955 márciusa után a koncepciós perek áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó bizottság tagja.

1956. június 16-án a Hazafias Népfront (HNF) Országos Tanácsának elnökévé választották. Ezt a funkcióját 1957-ig töltötte be. 1956. október 6-án beszédet mondott Rajk László és kivégzett társai temetésén.

1971-ig Magyarország állandó képviselője a KGST tanácsában.

 Az 1956-os forradalom során

1956. október 23-án éjszaka az MDP KV Katonai Bizottság tagjává választották. Másnap egy belső utasításban „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalomban résztvevőket. Október 27-étől Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. Az 1956-os forradalom után kinevezték a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökének.

„ Ungvári rádió - 1956. november 4., 5:05

Nyílt levél a dolgozó néphez

Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!

Az alulírottak: Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-jén megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.”

– A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kiáltványa

 Pályája a Kádár-rendszerben

1956. november 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült, majd Szolnokra vitték. November 4-étől a Kádár-kormányban az iparügyek felelőse. 1956. november 7-étől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Intézőbizottságának (IIB) tagja, decembertől a Gazdasági Bizottság vezetője. 1957-ben a Minisztertanács elnökhelyettese.

Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be az Országgyűlésben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. Az MSZMP KB határozata alapján ezen érdemeiért a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának nagyobbik lakrészét. A nép körében az 1956 utáni keményvonalas megtorló politikát támogató fellépése miatt vált hírhedtté, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány másik két vezető személyiségével együtt mint „Kádár-Apró-Dögei”-t emlegette a pesti közbeszéd.

1958. január végétől 1961 szeptemberéig a Minisztertanács első elnökhelyettese volt. 1961-ben a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának élére helyezték. Magyar részről ő írta alá a „Barátság I.” kőolajvezeték megépítésének szerződését és az atomerőmű-programmal kapcsolatos dokumentumokat.

1971. május 12-én felmentették addigi tisztségeiből, majd az Országgyűlés elnökévé választották. Ezt a pozíciót 1984 decemberéig töltötte be. 1978. január 6-án ebben a minőségben ő vette át a magyar nép nevében Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől az Egyesült Államok által visszaszolgáltatott Szent Koronát. 1973-ban a Szovjetunióban megkapta az Októberi Forradalom érdemrendet.

1980-ban kimaradt a Politikai Bizottságból (PB), majd az 1988 májusi pártértekezleten a Központi Bizottságból (KB) is. 1989. március 8-án lemondott a parlamenti képviselői mandátumáról és visszavonult a politikától. 

Forrás: wikipédia