I. László
I. László ábrázolása a Képes krónikában
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1077 – 1095
Koronázása	Székesfehérvár 1077 és 1081
Elődje	I. Géza
Utódja	Kálmán
Horvát király
Ladislav I
Uralkodási ideje
1091 – 1095
Elődje	II. István
Utódja	Svačić Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Árpád-ház
Született	1040 körül[1] Lengyel Királyság
Elhunyt	1095. július 29. Nyitra, Magyar Királyság
Nyughelye	Nagyvárad (1106-tól)[2]
Édesapja	I. Béla
Édesanyja	Piast Richeza
Testvére(i)	I. Géza magyar király Ilona horvát királyné Eufémia morva hercegné Zsófia szász hercegné
Házastársa	Rheinfeldi Adelhaid
Gyermekei	Árpád-házi Piroska, két ismeretlen nevű leány
I. László címere

I. László
Születése
1040 körül Lengyelország
Halála
1095. július 29. (55 éves kora körül) Nyitra, Magyar Királyság
Tisztelete
Egyháza	Római katolikus
Szentté avatása	1192. június 27., Magyarország Szentté avatta: III. Béla magyar király
Sírhely	Nagyvárad
Ünnepnapja	június 27.
Védőszentje	Magyar katonák, székelyek, Debreceni-Nyíregyházi egyházmegye, Kaposvári egyházmegye, Erdély, polgárőrök

I. László vagy Szent László (horvátul: Ladislav I, latinul: Ladislaus I.) (Lengyel Királyság, 1040 körül[1] – Nyitra, 1095. július 29.) 1077-től magyar király, 1091-től haláláig pedig horvát király. I. Béla király és Richeza királyné másodszülött fia. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Horvátország elfoglalása (1091) és az első magyar szentek avatása. Őt magát is szentté avatták 1192-ben, és kivételes fizikuma miatt nevezik az „Isten atlétájának” is.[3]

I. Béla király halála (1063) után Géza és László hercegek elismerték unokatestvérüket, Salamont törvényes királynak, akivel a következő évtizedben jó kapcsolatuk volt. A nevezetes történet a kun által elrabolt leánnyal ebből a korszakból származik. A kapcsolat az 1070-es években romlott meg, és a hercegek fellázadtak Salamon ellen. A trónt Géza 1074-ben szerezte meg, de az ország nyugati határvidékén Salamon uralkodott tovább. Ebben az időben László volt Géza legfőbb tanácsadója.

Géza halála (1077) után hívei László mellé álltak, és őt tették meg királynak. Salamon IV. Henrik segítségével ellenállt; László az invesztitúraharcban IV. Henrik ellenfeleit támogatta. Salamon 1081-ben lemondott, de utána mégis megpróbálta visszaszerezni a koronát. Emiatt László bebörtönözte, de két évvel később a szentté avatások alkalmával szabadon engedte.

A sorozatos belviszályok után Lászlónak helyre kellett állítania a közbiztonságot, a lopást és rablást csonkítással vagy halállal büntette. 1091-ben elfoglalta Horvátország legnagyobb részét, ami a középkori Magyar Királyság terjeszkedésének kezdetét jelentette. Keleten legyőzte a kunokat és a besenyőket, amivel a keleti határokat 150 évre bebiztosította. Az utolsó években éppen a horvát hódítás miatt romlott meg a kapcsolata a Szentszékkel, mert a pápa a saját hűbérbirtokának tekintette a megszerzett horvát területet, de ezt László nem ismerte el.

A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét.[3] Népszerű szent Magyarországon és a környező országokban, sok templomnak ő a védőszentje. A szentté avatott királyhoz több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető. Ilyen például a győri bazilikában található Szent László-herma, továbbá jobbja, amit a dubrovniki ferences kolostorban őriznek. 

Forrás: wikipédia